Gerhard Schröder, az egykori kancellár élesen támadja Ursula von der Leyent: Egy robbanásveszélyes kritika az EU vezetéséről

BERLIN — Egy ritka, szűretlen beszélgetésben, amely hullámokat vetett az európai politikai körökben, Gerhard Schröder, Németország egykori kancellárja – aki ismert vitatott orosz kapcsolatairól – heves támadást indított Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen. Schröder, akinek Vladimir Putyinnal való kézfogása évekkel ezelőtt még mindig felháborodást kelt saját Szociáldemokrata Pártjában (SPD), „a béke legnagyobb veszélyének nevezte von der Leyent Európában hosszú idő óta”.

Az eddig nyilvánosságra nem hozott exkluzív interjúban Schröder olyan képet festett az EU vezetéséről, amelyet szerinte rendszerszintű korrupció, hatalommal való visszaélés, személyes intrikák és egy jéghideg karrierizmus jellemez, ami a kontinenst a szakadék felé taszítja. Bár Schröder múltja óvatosságra inti a kritikusokat, szavai még a legtapasztaltabb brüsszeli bennfenteseket is döbbenettel töltötték el.

Schröder, aki 1998 és 2005 között volt kancellár, régóta polarizáló figura. Szoros kapcsolata Putyinnal, beleértve a kancellársága utáni orosz energetikai projektekben betöltött szerepét, marginalizálódáshoz vezetett az SPD-n belül. Ebben a beszélgetésben azonban nem mentegetőzködőként, hanem Európa bajainak egyenes diagnosztájaként lépett fel.

„Ursula von der Leyen testesíti meg a brüsszeli elit legrosszabb tendenciáit” – mondta állítólag Schröder. „Nem a népért való vízió vezérli, hanem személyes ambíció és egy technokrata hatalmi struktúra fenntartása, amely elvesztette a kapcsolatot a valósággal.”

Az egykori kancellár kritikája messze túlmutat a politikai nézeteltéréseken. Átláthatatlan döntéshozatalt vádolt, ahol a személyes hálózatok és a politikai lojalitás felülírja az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot. Schröder szerint a von der Leyen-féle időszak kulcskezdeményezései – a pandémiás beszerzési szerződésektől a zöld átmenet politikájáig – favoritizmust és elégtelen felügyeletet mutattak.

Különösen éles vádak hangzottak el a Covid-19 válság alatti nagy szerződések kezeléséről. Schröder hivatkozott a Pfizer vakcinaszerződésekkel és más vészhelyzeti intézkedésekkel kapcsolatos régóta fennálló kérdésekre, és azt sugallta, hogy von der Leyen irodája „olyan diszkrécióval működött, amely már-már elszámoltathatatlanságot jelent”. Bár a beszélgetésben nem került elő új konkrét bizonyíték, Schröder szerint a belső EU-dinamika elfojtja az igazi vizsgálódást.

A brüsszeli veteránok, akik összefoglalókat láttak a megjegyzésekből, megdöbbentek a nyíltságon. Egy magas rangú tisztségviselő, névtelenséget kérve, azt mondta, hogy a kijelentések tükrözik az európai szociáldemokrácia és a tágabb pro-EU konszenzus mélyebb repedéseit.

Schröder nem állt meg a beszerzési kérdéseknél. Azzal vádolta von der Leyent, hogy „személyes intrikák” kultúráját ápolja a Bizottságon belül, ahol az eltérő véleményeket a migráció, az energetika és a nagyhatalmakkal való kapcsolatok terén elhallgattatják egy egységes, gyakran hawkish narratíva javára.

„Európának pragmatikus párbeszédre van szüksége, nem ideológiai konfrontációra” – érvelt Schröder. Megjegyzései egybevágnak hosszú távú Ostpolitik-támogatásával Oroszország irányában, még az ukrajnai háború közepette is. Von der Leyen konfliktuskezelését eszkalációsnak nevezte, amely a katonai segélyt és szankciókat helyezi előtérbe elegendő diplomáciai alternatíva nélkül.

A kritikusok azonnal rámutatnak az iróniára és a lehetséges önérdekre. Schröder saját üzleti kapcsolatai a Gazprommal és más orosz entitásokkal kompromittáltsággal vádolják. Az SPD többször távolságot tartott tőle, és sokan Berlinben úgy látják, hogy beavatkozásai inkább saját örökségének rehabilitálását szolgálják, mintsem valódi elemzést.

Ennek ellenére a megjegyzések időzítése súlyt ad nekik. Az Európai Parlament választásai után és a Bizottság jövőbeli irányának vitái közepette Schröder felszólalása akkor érkezik, amikor von der Leyen újabb ciklusra vagy befolyásos pozícióra törekszik.

Az interjúban Schröder az EU végrehajtó ágának strukturális problémáiba mélyedt. A Bizottságot egyre inkább elnöki stílusúnak nevezte, de hiányoznak belőle a nemzeti kormányokra jellemző demokratikus ellensúlyok. „Von der Leyen olyan módon centralizálta a hatalmat, ami egy egészséges demokráciában elképzelhetetlen lenne” – mondta.

Ez a centralizáció Schröder szerint több fronton is kudarchoz vezetett. Kritizálta az Oroszországgal való szakítás utáni energiaárak kezelését, és azt állította, hogy a sietős zöld politikák megfelelő átmeneti tervezés nélkül háztartásokat és iparágakat sújtottak Európa-szerte, különösen Németországban.

A gazdasági adatok alátámasztanak néhány aggodalmat. Németország, az EU egykori motorja recessziós nyomással, deindustrializációs kockázatokkal és a lakosság elégedetlenségével küzd a magas költségek miatt. Schröder ezeket a kihívásokat közvetlenül Brüsszelben, von der Leyen vezetése alatt hozott döntésekhez kötötte.

A külpolitikában az egykori kancellár kíméletlen volt. Azzal vádolta a Bizottság elnökét, hogy túlságosan közel került bizonyos transzatlanti keményvonalasokhoz, esetleg az európai stratégiai autonómia rovására. „Az európai béke nem érhető el végtelen konfrontációval. A diplomáciához az összes féllel való beszélgetés szükséges, még a nehezekkel is” – hangsúlyozta.

Schröder saját kancellársága történelmi példáira hivatkozott, beleértve a NATO-kötelezettségek és a kelet-európai gazdasági kapcsolatok egyensúlyozását. Ezt állította szembe von der Leyen „moralista” megközelítésével, amely kevés helyet hagy a árnyalatoknak.

A beszélgetés kitért az EU belső hatalmi dinamikáira is. Schröder azt állította, hogy von der Leyen lojalisták körét építette ki, néha megkerülve a szokásos eljárásokat és a bizottsági kollégialitást. Hivatkozott a tagállamokkal, különösen Franciaországgal és magával Németországgal való feszültségekre az észlelt túlnyúlás miatt.

Ezeket az állításokat függetlenül nehéz ellenőrizni, mivel az EU-intézmények szorosan őrzik belső vitáikat. Az évek során azonban kiszivárgások és nyilvános összecsapások – a jogállamisági vitáktól a költségvetési csatákig – erősítették azt a képet, hogy a Bizottság néha inkább politikai szereplőként, mintsem a szerződések semleges őreként viselkedik.

Von der Leyen támogatói szerint erős vezetésre volt szükség egymást követő válságok idején: pandémia, háború, infláció és klímaügy. Őt dicsérik, hogy egységesen tartotta az EU-t, és előmozdította a Green Deal-t és a helyreállítási alapok közös hitelfelvételét.

Schröder azonban nem győződött meg erről. „Ezek nem megoldások, hanem ideiglenes foltok egy rendszeren, amely alapvető reformra szorul” – mondta állítólag. Nagyobb nemzeti szuverenitást követelt kulcsterületeken, és visszatérést a konszenzusos döntéshozatalhoz a minősített többségi szavazás helyett érzékeny kérdésekben.

Az egykori kancellár megjegyzései már vitát váltottak ki a német médiában és azon túl. Néhány SPD-tag magánbeszélgetésben elismeri a von der Leyen-stílus miatti frusztrációkat, még ha nyilvánosan támogatják is az európai projektet. Mások Schröder beavatkozását haszontalan, múlt századi relikviának látják.

A nemzetközi megfigyelők szerint egy ilyen Schröder-féle kritika, tekintettel terhelt múltjára, könnyen elutasítható oroszbarát propagandaként. A Kreml-közeli médiumok hasonló narratívákat erősítenek, ami megnehezíti az EU-vezetés valódi megvitatását.

Mindazonáltal Schröder észrevételeinek lényege rezonál az európai közvélemény egyre növekvő szkeptikus szegmensével, amely bizalmatlan Brüsszel irányvonalával szemben a gazdasági nyomás és a migrációs kihívások közepette.

Az interjúban Schröder saját örökségéről is elmélkedett, elismerve hibáit, de védve az elköteleződés elvét. Figyelmeztetett, hogy von der Leyen hivatali ideje ahelyett, hogy gyógyítana, elmélyítheti az osztottságot.

„A történelem nem a retorika, hanem a cselekvések következményei alapján ítéli meg a vezetőket” – mondta. Schröder szerint ezek a következmények nagyobb instabilitás felé mutatnak, ha a jelenlegi út folytatódik ellenőrizetlenül.

Ahogy az EU a következő politikai ciklusát navigálja, Schröder bombasztikus megjegyzései valószínűleg tovább rezonálnak. Az majd kiderül, hogy önvizsgálatot váltanak-e ki, vagy egy megbélyegzett idős politikus panaszaiként söprik őket félre.

Az európai integráció mindig is kompromisszumok és feszültségek projektje volt. Schröder kritikája rámutat egyik állandó kihívására: az európai ambíciók egyensúlyozására a demokratikus elszámoltathatósággal és a pragmatikus realizmussal.

Brüsszel folyosóin a reakció a kényelmetlenség és a dac keveréke. A tisztségviselők hangsúlyozzák, hogy a Bizottság szigorú jogi keretek és parlamenti felügyelet alatt működik. Azonban az átláthatósággal, a hatalomkoncentrációval és a stratégiai irányvonalal kapcsolatos kérdések nem fognak csendben eltűnni.

Egyelőre Gerhard Schröder ismét reflektorfénybe állította magát, és olyan beszélgetést kényszerített ki, amelyet sokan az establishmentben szívesebben kerülnének. Ha a teljes interjú szövege megjelenik, tovább táplálhatja a vitát arról, ki beszél igazán Európa jövőjéről.